.

Ez az oldal azért jött létre, hogy a Gandhi Gimnáziumban lezajlott vezetőség-váltással kapcsolatos véleményeknek széleskörű nyilvánosságot biztosítson.

Időközben a Gandhi Gimnázium új vezetősége az iskola hivatalos honlapjáról eltávolította mind a vendégkönyvet, mind pedig az igazgatóváltás - rájuk nézve terhelő - dokumentumait.

Az eltávolított vendégkönyv helyett mozgalmunk fórumoldala itt érhető el: http://gandhigimi.forumx.hu/

ENNEK A BLOGNAK MÁR TÖBB, MINT 28.000 LÁTOGATÓJA VOLT!

Hozzászólásokat olvasni és írni a bejegyzések alatti "MEGJEGYZÉS" linkre kattintva tudtok!

2009. augusztus 31., hétfő

Tanév előkészítő, 1993

Tudósítás egy 1993-as Gandhis táborról:

2009. augusztus 27., csütörtök

"A tanévzárásnál csak a tanévkezdet zűrösebb a Gandhiban"

Stemler Miklós másfél órával ezelőtt megjelent cikkének - terjedelmi okok miatt - csak a bevezető gondolatait idézzük:

"A tanári kar majd' harmadának cseréjével és a régi igazgató távozásával kezdődik a tanév a belső feszültséggel és jogi bizonytalansággal sújtott Gandhi gimnáziumban, amely teljesen elveszítheti eddigi arculatát. Nem mellékes fejlemény, hogy a szerkesztőségünk birtokába jutott érettségi eredmények alapján a kuratórium elnöke múlt héten félrevezette a közvéleményt."

A cikk Várnai pofátlan hazugságáról így folytatódik lejjebb:

"... a roma politikus által ennek alátámasztására felhozott érettségi eredmények egyáltalán nem egyeznek a szerkesztőségünk birtokába jutott dokumentumokban szereplőkkel, hiszen míg Várnai tájékoztatása alapján idén magyarból 6, történelemből 24, matematikából pedig 28 diák vizsgázott elégtelenre, addig a birtokunkba került összesítés alapján csupán matematikából buktak meg öten, és az elnök által közölt átlagok közül is több eltér a valóságtól."

A "pofátlan hazugság" természetesen az én megfogalmazásom, nem Stemler Miklósé.
A cikket a www.hirszerzo.hu közli,
és teljes terjedelmében itt olvasható.
- szél -

A "Gandhi-gate" botrány

A rendszerváltáskor az egykori "Watergate botrány" kifejezés mintájára Dunagate néven híresült el az, amikor a rendszerváltás küszöbén az elvtársak elkezdték megsemmisíteni a rájuk nézve terhelő bizonyítékokat.

Most "Gandhi-gate" van: Gidáné próbálja a színvonaltalansága és népszerűtlensége bizonyítékait eltüntetni, és ennek jegyében az igazgató-váltással kapcsolatos dokumentumok lekerültek a Gandhi Gimnázium hivatalos honlapjáról.

Mivel ezek nekünk is birtokunkban vannak továbbá nyilvános dokumentumokról van szó, kérésre bárkinek szívesen elküldjük őket e-mailban!

Az említett dokumentumok (pályázatok, bírálatok, petíciók) tételes felsorolása a jobb oldali sávban olvasható.

Ezek közül az alábbiakban a nevelőtestület és az alkalmazotti közösség szavazásának eredményét mutatjuk be. (Az ábrákra klikkelve a diagrammok nagyobb méretben jelennek meg, illetve az oldal legalján is nagyobb méretben láthatóak.)


2009. augusztus 26., szerda

Egy reagálás az ex-kuratórium sajtó(félre)tájékoztatójára

Vörös István levele teljes terjedelemben a Gandhi-mozgalom fórumán olvasható (2009. aug. 20. 20:30-i bejegyzés), terjedelmi okok miatt itt csak az első néhány bevezető gondolatát idézzük:

„A Gandhi Közalapítvány Kuratóriuma” aláírással, 2009. augusztus 12-ei keltezéssel egy sajtóközlemény jelent meg a www.bama.hu hírportálon, amely amellett, hogy személyében támadja Csovcsics Erikát, annak a reménynek ad hangot, hogy a Gandhi Közalapítvány alapítói közgyűlése ismét bizalmat szavaz a már kétszer leváltott kuratóriumnak, pontosabban a kuratórium megmaradt 4 tagjának, Kovács Árpádnénak, Simon Dezsőnek, Szirmai Istvánnak és Várnai Mártonnak.

A közlemény kibocsátói ezt a reményüket arra alapozzák, hogy a Baranya Megyei Főügyészség nem ítélte jogszabálysértőnek a kuratórium eljárását a Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium igazgatói pozíciójának betöltése során.

Az Oktatási és Kulturális Minisztériumból Kajtárné Botár Borbála és Ignácz József aláírásával minden Alapítónak elküldött Emlékeztetőre hivatkozva szeretnék emlékeztetni minden Alapítót, hogy 2009. június 20-án és 26-án nem kizárólag az igazgatóválasztás „sajátosságai” miatt történt az akkor hivatalban lévő kuratórium leváltása.

A mindkét esetben érvényesen összehívott és szabályosan lezajlott alapítói közgyűlésen a döntőképes létszámban jelenlévők többsége azért döntött így, mert

1.) aggályosnak tartotta a kuratórium eljárását az igazgatói pályázat kiírása és elbírálása során,

2.) mert a kuratórium szabálytalanságokat vétett működése során, és

3.) mert úgy ítélte meg, hogy „a kuratórium már nem az alapítói szándék szerint és a Gandhi szellemiségének megfelelően működik”.


későbbi megjegyzés:
Az általam írt levélben téves információ van. A kuratórium 4 tagja: Simon Dezső, Szirmai István, Varga Ilona, Várnai Márton. Kovács Árpádné mandátuma bizonytalan. Nem mellékesen pedig mind az öt személyt leváltották az alapítók.
Vörös István
**************************************************
A fenti levél kapcsán egy további lényeges kiegészítés:

A kuratórium teljes létszáma 9 fő. Jelenleg mindössze 4 (vagy 5?) tagja van a leváltott kuratóriumnak.

Így a kuratórium a 2/3-os (6 fő) többséggel meghozandó döntéseit nem tudja meghozni!

Példának okáért nem tud a költségvetésről dönteni, de még az ügyészség által kifogásolt pontokban sem tud érdemben cselekedni.

Ez egy olyan ex-lex állapot, melyet mindenféleképpen meg kell szüntetni.

2009. augusztus 18., kedd

A nappali tagozat idei érettségi eredményei

A Gandhi Gimnázium nappali tagozatának 2009. évi valós érettségi eredményei. A táblázatra kattintva a táblázat olvasható méretben jelenik meg.

Várnai exelnök- ismeretlen eredetű - adatai jelenleg még nincsenek birtokunkban. Lehet, hogy neki se.

2009. augusztus 14., péntek

Az ügyészség határozata

Megérkeztek az ügyészségi határozatok, melyek a fenti pontokban tártak fel szabálytalanságot a Várnai exelnök által vezetett kuratórium működésében. (A képre kattintva a szöveg olvasható méretben jelenik meg.) Az utolsó pontban hivatkozott - a kuratórium által "tekintetbe nem vett" - törvény szövege a következő:

102. § (3) A fenntartó a közoktatási intézmény megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, költségvetésének meghatározásával és módosításával, vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával összefüggő döntése előtt beszerzi az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskolai szülői szervezetnek (közösségnek), az iskolai diákönkormányzatnak, a nemzeti vagy etnikai kisebbségi nevelésben-oktatásban részt vevő intézmény esetén - ha nem rendelkezik egyetértési joggal - a fenntartótól függően a települési vagy a területi kisebbségi önkormányzat, illetőleg ennek hiányában az adott kisebbség helyi egyesületének, szakközépiskola és szakiskola esetén a fővárosi, megyei gazdasági kamara véleményét. Az e bekezdésben meghatározott vélemény kialakításához minden olyan információt hozzáférhetővé kell tenni a véleményezési joggal rendelkezők részére, amely a fenntartói döntés meghozatalához rendelkezésére áll. A vélemény kialakításához - az információk hozzáférhetővé tételének napjától számítva - legalább tizenöt napot kell biztosítani az érdekeltek részére.

2009. augusztus 13., csütörtök

Auschwitz - augusztus 2.




A Gandhi Gimnázium nem hivatalos delegációja koszorút helyez el Auschwitzban a roma holokauszt emléknapja alkalmából.

Mint az ismeretes Gidáné, az új igazgató, letiltotta a rendezvényen való részvételt.

A nem hivatalos delegáció saját költségen utazott a rendezvényre, melyre még Csovcsics Erika igazgatósága alatt kapott meghívást a Gandhi Gimnázium.

2009. augusztus 3., hétfő

Apróhirdetés

Tempó hirdetési újság, 2009. augusztus 3.

"Kreatív, összetartó tantestület iskolát keres...Érd.: gandhisok@gmail.com"

A diákok petíciója, 2009, június 2.

A diákok petíciója, 2009, június 2.