.

Ez az oldal azért jött létre, hogy a Gandhi Gimnáziumban lezajlott vezetőség-váltással kapcsolatos véleményeknek széleskörű nyilvánosságot biztosítson.

Időközben a Gandhi Gimnázium új vezetősége az iskola hivatalos honlapjáról eltávolította mind a vendégkönyvet, mind pedig az igazgatóváltás - rájuk nézve terhelő - dokumentumait.

Az eltávolított vendégkönyv helyett mozgalmunk fórumoldala itt érhető el: http://gandhigimi.forumx.hu/

ENNEK A BLOGNAK MÁR TÖBB, MINT 28.000 LÁTOGATÓJA VOLT!

Hozzászólásokat olvasni és írni a bejegyzések alatti "MEGJEGYZÉS" linkre kattintva tudtok!

2009. augusztus 14., péntek

Az ügyészség határozata

Megérkeztek az ügyészségi határozatok, melyek a fenti pontokban tártak fel szabálytalanságot a Várnai exelnök által vezetett kuratórium működésében. (A képre kattintva a szöveg olvasható méretben jelenik meg.) Az utolsó pontban hivatkozott - a kuratórium által "tekintetbe nem vett" - törvény szövege a következő:

102. § (3) A fenntartó a közoktatási intézmény megszüntetésével, átszervezésével, feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, költségvetésének meghatározásával és módosításával, vezetőjének megbízásával és megbízásának visszavonásával összefüggő döntése előtt beszerzi az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskolai szülői szervezetnek (közösségnek), az iskolai diákönkormányzatnak, a nemzeti vagy etnikai kisebbségi nevelésben-oktatásban részt vevő intézmény esetén - ha nem rendelkezik egyetértési joggal - a fenntartótól függően a települési vagy a területi kisebbségi önkormányzat, illetőleg ennek hiányában az adott kisebbség helyi egyesületének, szakközépiskola és szakiskola esetén a fővárosi, megyei gazdasági kamara véleményét. Az e bekezdésben meghatározott vélemény kialakításához minden olyan információt hozzáférhetővé kell tenni a véleményezési joggal rendelkezők részére, amely a fenntartói döntés meghozatalához rendelkezésére áll. A vélemény kialakításához - az információk hozzáférhetővé tételének napjától számítva - legalább tizenöt napot kell biztosítani az érdekeltek részére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A megjegyzéseket előzetesen nem moderáljuk.

Nick-nevet a "profil kijelölése" gördülősávban a "név/URL" linkre kattintva tudtok írni.

Az URL kitöltése nem kötelező.


A diákok petíciója, 2009, június 2.

A diákok petíciója, 2009, június 2.