.

Ez az oldal azért jött létre, hogy a Gandhi Gimnáziumban lezajlott vezetőség-váltással kapcsolatos véleményeknek széleskörű nyilvánosságot biztosítson.

Időközben a Gandhi Gimnázium új vezetősége az iskola hivatalos honlapjáról eltávolította mind a vendégkönyvet, mind pedig az igazgatóváltás - rájuk nézve terhelő - dokumentumait.

Az eltávolított vendégkönyv helyett mozgalmunk fórumoldala itt érhető el: http://gandhigimi.forumx.hu/

ENNEK A BLOGNAK MÁR TÖBB, MINT 28.000 LÁTOGATÓJA VOLT!

Hozzászólásokat olvasni és írni a bejegyzések alatti "MEGJEGYZÉS" linkre kattintva tudtok!

2009. június 27., szombat

A június 26-i alapítói közgyűlés

A 2009. június 26-i alapítói közgyűlés az új kuratóriumba a következő személyeket választotta be:

elnök:
Pálmainé dr. Orsós Anna, adjunktus (PTE Romológia tanszék), az MTA munkatársa, a Gandhi Gimnázium egyik létrehozója, korábbi tanára

alelnök:
Labodáné Lakatos Szilvia, egyetemi tanársegéd (PTE Romológia tanszék), a Khetanipe Egyesület elnöke, korábban a Gandhi Gimnázium tanára

tagok:

Orsós Julianna, egyetemi hallgató (PTE BTK német-történelem), a Gandhi Gimnázium egykori diákja, a Gandhi Gimnázium "delegáltja". (A Gandhi Gimnázium hivatalosan nem delegál tagot a kuratóriumba, azonban a Gimnázium jelenlegi diáksága és tantestülete előzetesen bizalmat szavazott Orsós Julinak, akit hivatalos formában az alapaítók jelöltek és választottak be a kuratóriumba.)

Berényi László, A Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke

Derdák Tibor, szociológus, a Gandhi Gimnázium egyik létrehozója és korábbi munkatársa

Vörös István, tanár, a Gandhi Gimnázium egyik létrehozója és korábbi tanára

A hat választott tag mellé további három főt delegál a Miniszterelnöki Hivatal, az Oktatási és Kulturális Minisztérium valamint az Országos Cigány Önkormányzat. Az ő személyük még nem ismert.

Az új kuratórium szakítani kíván a Várnai Márton (ex)elnök, Simon Dezső (ex)alelnök és Szirmai István (ex) banki aláíró által irányított előző kuratórium stílusával. Pálmainé Orsós Anna az újonnan megválasztott elnök köszöntőbeszéde rövid, de lényegretörő volt:

"Szolgálni akarunk. Ez a kuratórium szolgálni fogja ezt az iskolát. Nem tervezünk semmiféle 'önálló életet' a kuratóriumnak!"

A megválasztott tagoknak gratulálunk, és sok erőt, egészséget és szerencsét kívánunk munkájukhoz! Nurok sî szănătátye bună! T'aven saste haj baxtale!

******************************************************
A június 20-án menesztett, Várnai Márton (ex)elnök, Simon Dezső (ex)alelnök és Szirmai István (ex) banki aláíró által irányított előző kuratórium jogilag érvényes mandátummal rendelkezik az új kuratórium cégbírósági bejegyzéséig.

Az új kuratórium bejegyzésének két feltétele van:
1) Mind a 24 alapítónak aláírásával igazolnia (támogatnia) kell a közgyűlésen hozott döntést az új kuratórium megválasztásáról.
2) A cégbíróságnak le kell folytatni a bejegyzés szokásos adminisztratív eljárását. Ez kb. 3-6 hetet szokott igénybe venni.

Az új kuratórium bejegyzésének időpontja tehát elsősorban attól függ, hogy mikor sikerül az alapítók aláírásait begyűjteni. Matematikailag van rá esély, hogy a szombaton megválasztott kuratórium még a tanév kezdete előtt megkezdheti működését. Nem kívánatos, és nem is szükségszerű, hogy az ügy tovább elhúzódjék.

Köztudott, hogy a Várnai Márton (ex)elnök, Simon Dezső (ex)alelnök és Szirmai István (ex) banki aláíró által irányított előző kuratórium bejegyzési procedúrája közel egy évig elhúzódott. Ez is csak azt bizonyítja, hogy alkalmatlanok erre a feladatra.

****************************************************

A Várnai Márton (ex)elnök, Simon Dezső (ex)alelnök és Szirmai István (ex) banki aláíró által irányított - már visszahívott, de még hivatalban lévő - kuratórium csonka. A 9 főből az elmúlt időszakban 4-en is kiléptek. A megmaradt 5 fő pedig nem elég a minősített (2/3-os) többséghez, így nem hozhatnak döntést személyi kérdésben, illetve nem dönthetnek a költségvetésről.

****************************************************

Várnai Márton többször is bejelentette, hogy az alapítói közgyűlés határozatait bíróságon fogja megtámadni.

Ugyanakkor egymástól függetlenül három ügyészségi vizsgálat is zajlik a már visszahívott, de még hivatalban lévő Várnai Márton (ex)elnök, Simon Dezső (ex)alelnök és Szirmai István (ex) banki aláíró által irányított előző kuratórium ellen.

****************************************************

Gidáné Orsós Erzsébet (még?) nem lépett vissza az igazgatói hivatal elfoglalásától. Mint az ismeretes, július 1-től érvényes kinevezését az ügyészség nagy valószínűséggel meg fogja semmisíteni, ezért Gidáné több fórumon is fel lett szólítva - többek között az alapítói közgyűlés által is - hogy hivatalát az ügyészség állásfoglalásáig ne foglalja el.

A visszahívott, de még hivatalban lévő kuratórium sem hívta őt vissza - az alkalmazotti közgyűlés határozott felszólítása ellenére sem.

A tanári kar és a nevelői testület a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez fordult, mert a Gimnáziumban és a Kollégiumban továbbra is "lebegtetik" a Csovcsics Erika mellett kiálló alkalmazottak tömeges elbocsátását.

2009. június 24., szerda

Nem csak Simon Dezső, Várnai Márton is hazudik

A kettővel ezelőtti bejegyzésben arról (is) lehetett olvasni, hogy Simon Dezső, a kuratórium ex-alelnöke telefonos hazugságba bonyolódott. Az ex-elnök Várnai Mártonnak akkor azzal sikerült kivágnia magát, hogy kinyomta a telefonját. A helyi lapnak adott nyilatkozatában viszont már ő sem kerülte el a hazudozást:

"Az elmúlt hétvégi alapítói közgyűlésen elhangzottakkal ellentétben nem kapott meghívást a rendezvényre a Gandhi Közalapítvány kuratóriuma, állítja Várnai Márton, a kuratórium elnöke.

Várnai szerint a június 20-i alapítói közgyűlésen nem volt minden alapítói mandátum rendben. A kuratórium a felügyelő bizottság felkérésére a Laterum Hotelba összehívott alapító közgyűlésen számol be többek között 2008-as év gazdálkodásáról, szakmai tevékenységéről, és azért ott, mert a gimnáziumban szóbeli érettségi folyik, amelyet nem kívánnak zavarni.

Az alapítók felé a beszámolót, magyarázza az elnök, nem május 30-ig kellett volna megtennie, miként a szombati közgyűlésen állították, hanem június 30-ig. Itt kerül sor a két új kuratóriumi tag jelölésére és megválasztására is. Várnai Márton úgy véli, hogy a kuratórium elmúlt szombaton történő viszszahívása jogszerűtlen volt. Erre két esetben kerülhet sor: ha a gazdálkodással összefüggő szabálytalanságot követ el, vagy veszélyezteti az alapítvány célkitűzéseit. Véleménye szerint egyik sem történt meg, és éppen ezért mindezeket semmi sem bizonyítja." (Dunántúli Napló, 2009. jún. 24.)

Várnai állításával szemben a tények:

1. Többen tanusítják, hogy az ex-elnök Várnai Márton, és az ex-alelnök Simon Dezső kapott meghívót, szóban, levélben, e-mailban is.
2. A megjelent alapítók mandátumai rendben voltak, ezt a közgyűlés hivatalos jegyzőkönyve is bizonyítja.
3. A szóbeli érettségi az iskolaépületben zajlik (Dobó u.), a kollégium épülete (Komját u.) tökéletes helyszíne volt az előző közgyűlésnek, az lehetne a következőnek is. Csak persze olcsóbb.
4. A közalapítvány SzMSz-e értelmében május 31-ig kelett volna írásban beszámolnia az alapítók felé.
5. Az alapítók veszélyeztetve látják az alapítói célokat, ezért hívták vissza a kuratóriumot.
6. Ez ügyben, illetve a felelőtlen gazdálkodás és más szabálytalanságok kapcsán indított vizsgálatot a Várnai vezette kuratórium ellen a felügyelő bizottság és az ügyészség is.

2009. június 23., kedd

A június 20-i alapítói közgyűlés határozatai

Az alapítói közgyűlés hivatalos jegyzőkönyve alapján.

****************************************************
Ignácz József, levezető elnök:
- A felügyelő bizottság 2008-as évre vonatkozó beszámolóját elfogadásra javaslom az alapítóknak.
A beszámolót az alapítók egyhangúlag elfogadják.
****************************************************
Ignácz József, levezető elnök:
- (...) Van egy határozati javaslatom, mely szerint az alapítói közgyűlés megállapítja, hogy a Gandhi Közalapítvány se 2009. május 31-ig, se június 20-ig nem tett eleget beszámolási kötelezettségének.
Az alapítók egyhangúlag elfogadják.
****************************************************
Ignácz József, levezető elnök:
- A második határozati javaslat: a közgyűlés megállapítja, hogy Várnai Márton súlyos mulasztást követett el akkor, amikor nem küldte el az alapítóknak a lemondott tagok nyilatkozatának másolatát. Nem hívta fel az alapítók figyelmét arra, hogy jelöljenek új tagokat.
A határozati javaslatot a jelenlévő alapítók egyhangúan elfogadják.

Harmadik határozati javaslat: a alapítói közgyűlés felkéri a Felügyelő Bizottságot, hogy vizsgálja meg kisebbségi közoktatási szakértő bevonásával az intézményvezetői pályázat körülményeit. (Felhívás, elbírálás jogszerűsége, szabályszerűsége) Erről június 26-án számoljon be.
A jelenlévő alapítók egyhangúlag elfogadják a javaslatot.

Negyedik határozati javaslat: a Gandhi Közalapítvány 2009. június 20. hatállyal kezdeményezi a Gandhi Közalapítvány kuratóriumának visszahívását az alábbi indokokkal:
1. az alapítói célok súlyosan veszélyeztetve vannak a kuratórium május 18-án hozott döntésével, szakmai és jogi kifogásokat támasztunk vele szemben.
2. Veszélyeztetve látjuk az alapítói szándékokat.
A Csovcsics Erika által a Baranya Megyei Főügyészséghez benyújtott törvényességi kifogások alapján - amíg az Ügyészség soron kívül nem dönt -, az új igazgató hivatalba lépését halassza el.
A jelenlévő alapítók egyhangúlag elfogadják a javaslatot.

Simon Dezső nem mondott igazat, Várnai Márton kinyomta a telefont.
A diákok megfélemlítésről számoltak be.
A Felügyelő Bizottság vizsgálódik.

*****************************************************
Az alábbi részletek a június 20-i alapítói közgyűlés hivatalos jegyzőkönyvéből származnak.

*****************************************************
"Vörös István: - Azt javasolnám, hogy hívjuk fel Várnai Mártont vagy az alelnököt, hogy jöjjenek el, mivel ilyen módon a beszámoló egyoldalú lesz.

Ignácz József, a közgyűlés levezető elnöke (a továbbiakban I.J.): - Kérem a számukat, kihangosítom a beszélgetést.

Simon Dezsőt sikerül telefonon elérni:

I.J.: - Szervusz, Ignácz József vagyok, ki van hangosítva a telefonom, az alapítói közgyűlésen vagyok. Megkértek, hogy hívjalak fel téged és az elnököt, hogy fáradjatok ide és vegyetek részt a közgyűlésen.

Simon Dezső: - Itthon vagyok a gyerekkel, Anett nincs itthon, nem tudok elmenni.

I.J.: - Van itt néhány tanárnő, addig vigyáznának a fiadra. Helyzetértékelés van, nem lenne jó, ha egyoldalúan történne.

Simon Dezső: - Nem is értem, hogy miért nem kaptunk erre meghívót…

I.J.: - Gyere el, gyertek el.

Simon Dezső: - Nem tudok elmenni. Anett kb. délig lesz a városban. Ha lett volna meghívás, ott is lettem volna. Ha Anett megérkezik, megyek.

I.J.: - Várunk. (Leteszi a telefont.)

Hegyi Ildikó: - Postán és e-mailben is kaptak meghívót.

Pörös Béla (Ifjúságért Egyesület) megérkezik.

Várnai Márton a szolgálati telefonját kinyomta, a másik számon pedig nem vette fel a készüléket."

A jegyzőkönyv korábbi részletei is cáfolják Simon Dezső szavait:


"Kajtárné Botár Borbála: - Megerősíteni szeretném, hogy a közalapítvány elnöke és titkára ha mástól nem, tőlem tudta meg több, mint egy hete, hogy lesz alapítói közgyűlés. A titkár tegnap délután hívott fel azzal, hogy a felügyelő bizottság se ért egyet azzal, hogy a közgyűlés 20-án legyen. Mondtam, hogy ez érdekes, mert én a felügyelő bizottság elnökével együtt fogok Pécsre jönni. A 26-ára szóló meghívó még nem jutott el hozzám. (Többen jelzik, hogy hozzájuk se.)

Ignácz József: - Várnai Mártonnal és Simon Dezsővel személyesen beszéltem arról, hogy lesz egy kezdeményezés 20-ára."

****************************************************

Bogdán Balázs (diák): - Szeretnék hozzászólni Horváth Aladár beszédéhez, hogy a problémák ott kezdőnek, hogy van négy diák, akik nyilvánosan képviselik az iskola diákjait. Személyesen kerestek meg minket, próbáltak lebeszélni minket arról, hogy részt vegyünk.

I.J.: - Konkrétan?

B.B.: - Saját példa: Engem Szücs Anett, Simon Dezső felesége, vagy élettársa keresett meg egész érdekes módon próbált arra rávenni, hogy térjek el a célomtól. Mikor látták, hogy nem megy, az édesanyámat hívták fel, és neki ecsetelték, hogy miért lenne számomra hátrányos, ha folytatnám ezt.

I.J.: - Arra próbáltak rávenni, hogy…

B.B.: - Illetve a továbbiakban is, hogy fejezzem be. Az is zavaró, hogy amikor kinn volt a média, akkor végzősök azért nem mertek nyilatkozni, mert féltek az érettségi kimenetelétől. Az is zavaró, hogy a nem cigány diákok félnek attól, hogy el kell menniük az iskolából. Például a barátnőm. Ilyen fokú terror és félelem van az iskolában.

****************************************************

Dr. Vankó Norbert ügyvéd: - A kuratórium döntését felülvizsgálni vagy megsemmisíteni nincs lehetősége az alapítóknak. Azt csak a főügyészség teheti meg. Én kb. nyolc pontot szedtem össze az igazgatóválasztás kifogásolható részeivel kapcsolatban. Ha az eredeti alapítói cél megvalósulását akadályozza a jelenlegi kuratórium, akkor viszont lehetséges a visszahívás.

I.J.: - Ha bizonyos, hogy a fenntartó egyes döntései veszélyeztetik az alapítói célt, akkor ezt ki kell mondani. Elhangzott az OKM részéről is, hogy a felügyelő bizottság is aggályosnak tartja a kuratórium 2009-es működését. Brigitta, tájékoztasson erről minket!

Simon Gáborné a felügyelő bizotttság elnöke: - Ez tényleg így van. 2009-ben személyesen két kuratóriumi ülésen vettem részt. Közel 10 éve tevékenykedem a közalapítvány körül, és meglepő volt, mert eddig hasznos viták voltak, konszenzus volt. Bár nem kötelező, de idén kétszer voltam, megdöbbenve tapasztaltam a kuratóriumi ülés hangulatát, személyeskedésben zajló vitáját. Ennek hangot is adtam, erre a következő volt a reakció: Felejtsük el a múltat, új jövő, új koncepció van. Ezt nem tudom megérteni. A jövő lehet egy más cél, ezzel semmi gond, de összességében ezt kellene összehangolni, nem pedig azt, hogy személyes viták legyenek a kuratóriumi ülésen. Több kérdés volt, amikkel a felügyelő bizottság nem értett egyet, ezért bekérte az összes dokumentumot a közalapítványtól. Hétfőn azokat megkapom, egyeztetek a másik két taggal, és jogászi segítséggel teljes körű vizsgálatot tartunk.

2009. június 22., hétfő

Tudósítások a kuratórium visszahívásáról

Cseri László tudósítása ide kattintva olvasható, mely a Dunántúli Napló június 22-i számában jelent meg.

Az MR1 Kossuth Rádió 2009. június 22-én, 17 óra 15 perckor számolt be az eseményről. A jelzett időpontot kikeresve a hangfelvétel meghallgatható itt, a rádió hangarchívumában.

A Romnet itt olvasahtó írásában az események mellet kitér Sólyom László köztársasági elnök és Járóka Lívia EP képviselő nyilatkozataira is.

2009. június 21., vasárnap

Az alapítók menesztették a kuratóriumot!

Gungl László tudósítása (MR1 Kossuth Rádió):

"Visszahívják az ország egyetlen roma gimnáziumát irányító és fenntartó kuratóriumot - így döntöttek ma délben több órás vitában az alapítók. A botrány az igazgatóváltás miatt robbant ki néhány hete, az új vezetőt sem a diákok, sem a szülők, sem a tanárok nem támogatták.
A pécsi Gandhi Gimnáziumban az igazgatóváltás miatt robbant ki néhány hete botrány, miután a kuratórium olyan új vezetőt bízott meg, akit sem a diákok, sem a szülők, sem a pedagógusok nem támogattak. Az alapítók fölkérték az új igazgatót, hogy ne foglalja el hivatalát. A testület vezetője és helyettese nem volt ott az alapítói közgyűlésen, pedig telefonon megpróbálták odahívni őt. Azt akarták megkérdezni Várnai Mártontól, hogy miért nincs ott a közgyűlésen. Helyettesét ugyan elérték, de ő arra hivatkozott, hogy a gyerekre kell vigyáznia, nem tudott bejönni ő sem a gimnáziumba. Pedig súlyos vádakra kellett volna reagálniuk, hiszen az alapítók szerint felelősség terheli őket a kialakult helyzetért. Ez a Gandhi Gimnázium fennmaradását is veszélyezteti már.
A kuratórium májusban döntött úgy, hogy júliustól a tantestület a szülők és a diák önkormányzat határozott tiltakozása ellenére nem szavaz bizalmat az intézményt tíz éve irányító Csovcsics Erikának, hanem az egy év itt tanító Gidáné Orsós Erzsébetre bízza ezt a feladatot. Miután több órás vitát követően arra az álláspontra jutottak, hogy a sorozatos rossz döntések miatt veszélybe került az alapítói célok megvalósítása, visszahívták a kuratóriumot, továbbá támogatják az ügyészségi törvényességi felügyelet kezdeményezését. Szakértők bevonásával felülvizsgálják az igazgatói pályázat kiírásának és elbírálásának minden lépését."

A szövegközti fényképek illusztrációk, az eredeti tudósításban nem hangzottak el.

Felső kép: Várnai Márton, a menesztett kuratórium menesztett elnöke. (A technikai hibáért elnézést kérünk.)

Alsó kép: a sztrájkoló diákok aláírják petíciójukat, amit az azóta menesztett kuratórium azóta sem volt hajlandó átvenni.

2009. június 19., péntek

Sólyom László nyilatkozata

Néhány perce hozták nyilvánosságra az alábbi MTI tudósítást:

"Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta Csovcsics Erikát, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium igazgatóját, aki a megbeszélésen ismertette az államfővel a pályázatok elbírálásának részleteit. A köztársasági elnök kifejezte aggodalmát, hogy a pályázatokkal kapcsolatos vita veszélyeztetheti a Gandhi Gimnáziumnak a roma közoktatás terén elért példamutató eredményeit - olvasható a közleményben.

A találkozót a köztársasági elnök kezdeményezte.

A gimnázium januárban megváltozott kuratóriuma a közelmúltban úgy határozott: júliustól Csovcsics Erika helyett Gidáné Orsós Erzsébetet bízza meg az igazgatói teendőkkel, annak ellenére, hogy ezt a tantestület, a szülők és a diákönkormányzat sem támogatta, az intézmény tanulói június elején demonstráltak is a döntés ellen."

Sólyom László köztársasági elnök és Csovcsics Erika igazgató, 2008. júniusában, amikor a köztársaság elnöke látogatást tett a Gandhi Gimnáziumban.

2009. június 18., csütörtök

2009. június 16., kedd

Évzáró

A közelmúltban a Gandhi Gimnáziumban is sor került a tanévzáró ünnepségre. Itt Karin Adamik igazgatóhelyettes bészédét közöljük. Kommnetárok helyett csak azt a tényt ismertetjük a Tisztelt Olvasóval, hogy néhány - demokráciában járatlan - "pedagógus" megtiltotta, hogy a diákok tapssal fejezzék ki tetszésüket.


Kedves Diákok, nevelők, tanárok, intézményvezetés!

Vége egy iskolaévnek, s számomra véget érnek a munkával eltöltött évek is. Amikor Erika néni 45 évvel ezelőtt megszületett, én akkor kezdtem dolgozni. Minden munkahelyemen szerettem lenni, a legjobban azonban itt, az utolsón. Hogy miért?

Sehol máshol nem éltem meg ennyi kedvességet, sehol máshol nem tudtam ilyen kreatívan dolgozni, sehol máshol nem voltak ilyen sokfélék a feladataim.

Ez év végén, decemberben szerettem volna befejezni pályafutásomat, de máshogy alakultak a dolgok. Az utóbbi hónapokban sok jót, de sok rosszat is átéltünk. A jóval kezdem.

Kezdettől fogva hangsúlyoztam, hogy a nevelők munkája legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a tanároké. Hiszen a legtöbb diák itt, a kollégiumban tölti a hét nagy részét. Már az agressziókezelő tréning által is jobban összeszoktak a nevelők. Most, a tanév végén elmondható, hogy egy jól összekovácsolódott csapat az övék. Ugyanez érvényes a legtöbb tanárra is.

De különösen Rajtatok, diákokon látható, hogy az elmúlt években nem végeztünk olyan rossz munkát. Egész egyszerűen: büszkék vagyunk Rátok! Az önszerveződéssel létrejött ülősztrájk megmutatta, hogy bátran és öntudatosan vagytok képesek kiállni iskolátokért. Erre is próbáltunk nevelni Benneteket.

Ha mindig becsületesek, szerények, szorgalmasak és toleránsak vagytok, akkor egy nap elérhetitek az általános megbecsülést. Az első lépést ebben az irányban megtettétek. Ezt bizonyítja a sok pozitív bel- és külföldi reakció is.

Mindenkinek köszönetet szeretnék mondani, első helyen a diákoknak. (Hiányozni fog például Csoki hangos köszönése: „Üdv, Frau Adamik, hogy vagy … ööö … hogy van?)

Köszönet illet minden nevelőt és tanárt. (Hiányozni fognak a beszélgetések például Szakival, a sok fordítási munka Ricsivel, hiányozni fog Joka, Erika, Éva és Rita, akikkel olyan sokat beszélgettem. De ezek csak példák, SAJNOS nem tudok e helyütt mindenkit felsorolni.)

Köszönet a könyvtárosoknak, Anikónak és Komáromi Juditnak, a portásoknak, a gazdaságisoknak, a gondnokságnak, a konyhai dolgozóknak és a többi technikai alkalmazottnak.

Most pedig lássuk az érem másik oldalát:

Nagyon is jól meg tudom érteni, hogy néhány ember ebben az iskolában most fél a jövőtől. Azt azonban nem lehet megérteni, hogy diákokat manipuláltak és manipulálnak – s ezt nem az iskolavezetés tette és teszi.

Nem lehet megérteni, hogy a vezetésen belül volt, akiben a legvégsőkig megbíztunk, s mégis ellenünk dolgozott és dolgozik.

Nem lehet elfogadni, hogy egy új vezetés csak a papírokkal, és nem a diákokkal, szülőkkel, nevelőkkel, tanárokkal és a régi vezetéssel foglalkozik. Lehetséges, hogy csupán pénzről és hatalomról van szó? Senkinek nincs kifogása roma vezetőség ellen, sőt. Mindig is szó volt köztünk arról, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően egyszer majd volt diákok vezessék ezt az intézményt. Ehhez azonban időre van szükség, hogy a tapasztaltaktól tanulhassák meg az iskolairányítást.

Lehetetlen, hogy egy jelenleg joghallgató volt diákot elbocsátással fenyeget főnöke (a Gandhi Közalapítvány kuratóriumának tagja) csak azért, mert szolidáris volt régi iskolájával.

Lehetetlen, hogy a diákönkormányzat elnökét azzal gyanúsítsák: meghamisította diáktársai aláírását.

Lehetetlen, hogy az ülősztrájkban résztvevőket eltanácsolással fenyegessék.

Lehetetlen, hogy a diákok javát szolgáló projekteket akarjanak megszüntetni.

Lehetetlen, hogy sok pedagógus nem képes a munkájára koncentrálni (néha még az autóvezetésre sem, bizonyítja ezt az elmúlt napok két balesete), mert állítólag a nevelők és a tanárok egy harmadát elbocsátás fenyegeti. Aminek oka állítólag az, hogy egyszerre csak nincsenek rendben a papírok. A munka minősége egyáltalán nem számít, csupán az számít, hogy hiányoznak valamiféle nyelvvizsgák vagy hasonlók. Nem számítanak szociológia- és szociális munkás diplomák, holott az ebben az intézményben végzett munka legalább 50%-a tulajdonképpen szociális munka. A szociális munkát egyébként meg lehet tanulni, a pedagógiát azonban csak elméletben. Az ember akkor jó pedagógus, ha tiszteli a gyereket, ha időt szán rájuk, ha ismeri családjukat, ha őszinte és becsületes.

Lehetetlen, hogy valaki EBBEN az iskolában azt állítsa egy szülő által írt levélről, hogy azt az iskolavezetés diktálja. Több száz családnál jártam, és ma itt előttetek állítom, hogy a szülők többsége képes lenne a mi munkánkat végezni, ha adottak lettek volna a lehetőségei erre. Ugyanakkor azt már nem tudom, közülünk a szülőkéhez hasonló kevés vagy nulla eséllyel ki tudott volna tanulni – én biztosan nem.

Lehetetlen, hogy a cigány tanárnak, csak azért, mert nem cigányságról, hanem minőségről beszél, a kuratórium egy tagja azt mondja: „A Gandhi Gimnázium VOLT a jövőd.”

Lehetetlen, hogy egy jól működő iskolavezetést úgy, ahogy van, elküldenek, s nincs esélye az új vezetésnek egy tanév alatt rendben átadni a feladatokat.

Lehetetlen, hogy négy cigány gyermek anyját, az iskola alapítójának és egykori igazgatójának társát utcára tegyék.

Végül: lehetetlen, hogy engem azzal az indokkal küldjenek el egy a diszkrimináció ellen létrehozott iskolából, hogy német vagyok. Más indokokat el tudnék fogadni.

Legyetek mindannyian biztosak: az életben minden jó elnyeri a jutalmát, és minden rossz is a büntetését.

Egy hete itt állt a lányom is, és a következőket mondta:

„Senki nem veszhet el. Évekkel ezelőtt ez volt az álma Bogdán Jánosnak. Ezen álom megvalósításán azóta sokan dolgoznak szívvel-lélekkel, fáradhatatlanul, kreatívan. Ez a munka sokszor sajnos azt is jelenti, hogy harcolni kell bürokráciával, tudatlansággal, előítéletekkel, azzal, hogy nem toleránsak az emberrel, semmibe veszik.

E helyütt szeretném kifejezni reményemet, hogy ennek az iskolának MINDEN dolgozója képes lenne a napi munka végeztével Bogdán János elé állni és a szemébe mondani: „Igen, ma is azon fáradoztam, hogy ezért az álomért dolgozzak!”

Köszönöm Bogdán Jánosnak. Köszönöm Erikának. Köszönöm mindnyájatoknak.


Karin Adamik, „egykori” igazgatóhelyettes

Pécs, 2009. június 12.

2009. június 14., vasárnap

Kitüntették Csovcsics Erikát - gratulálunk!


A "Cigány Oktatásért Díjat" Csovcsics Erika a Gandhi Gimnázium igazgatója 2009. június 9-én vehette át a Pécs Megyei Jogú Város Cigány Önkormányzata elnökétől, Kosztics Istvántól.

Az iskola 50 pedagógusa által aláírt felterjesztés szövege a következő:

"INDOKLÁS

Csovcsics Erika 10 ÉVE VEZETI az ország és Európa első cigány-roma nemzetiségi gimnáziumát.


Az igazgatónő egy iskolavezető általános feladatain túl véleményünk szerint számos egyéb módon tett nem csupán Pécs, de az egész hazai cigányság ügyéért azzal, hogy irányítása alatt mára jól működő, stabil, bel- és külföldön sokak számára PÉLDAÉRTÉKŰ intézménnyé vált a Gandhi Gimnázium.


Az említett példaértékűség nem csupán az intézmény sokáig egyedülálló NEMZETISÉGI MIVOLTÁBAN ragadható meg. Meggyőződésünk, hogy a gimnázium és a kollégium pedagógiája, INNOVATÍV SZELLEMISÉGE, NYITOTTSÁGA és mindennapi HANGULATA is vonzza a szakmabeli és "civil" látogatókat. Pécs egyik "nevezetessége", "világörökségi" büszkesége, "EKF"-programeleme lett a Gandhi Gimnázium. Elmondhatjuk, hogy a hazai és külföldi vendégeink többnyire pozitív döbbenettel búcsúznak el látogatásuk után: ilyen egyszerű lenne ez? Természetesen nem egyszerű, és nem is könnyű - az említett 10, s persze az azt megelőző 5 év kemény munkája van mögötte.


A Gandhi Gimnázium jelen állapotában RENDKÍVÜL MEGGYŐZŐ ÉRV mindenféle (akár nem-cigány, akár cigány oldalról érkező) kirekesztő nézettel szemben. A kezdeti viták után mára valószínűleg végérvényesen eldőlt, hogy nem a "szegények gimnáziuma", nem a "beás cigány nép" középiskolája, nem "gettó", és még csak nem is "elit gimnázium", hanem a fent említett szellemiség, nyitottság és hangulat segítségével az itt dolgozó, illetve tanuló (s néhány esetben itt végzett, és most itt dolgozó) BEÁS CIGÁNY, OLÁH CIGÁNY, ROMUNGRÓ ÉS NEM CIGÁNY EMBEREK KÖZÖSSÉGE. Legnagyobb erőssége nem a csúcsegyetemek csúcsszakjaira való bejutásban, hanem EGÉSZSÉGES IDENTITÁSÚ, s A MÁSIKAT ELFOGADNI KÉPES önmagukkal valamit kezdeni tudó fiatalok kinevelésében rejlik.
Csovcsics Erika (nem mellesleg négy gyermekét egyedül nevelő anyaként) az elmúlt 10 évben rengeteget dolgozott azért, hogy mindez megvalósuljon, azért, hogy olyan PEDAGÓGUSCSAPAT álljon össze, mely tenni képes és akar e megvalósulásért.
Mindezek miatt gondoljuk azt, hogy szép gesztus lenne Pécs M. J. Város Cigány Önkormányzata részéről, ha akár az eltelt időben végzett munka ELISMERÉSeként, akár az elkövetkezendő évekhez szánt BIZTATÁSként e díjjal ismerné el az igazgatónőt, s általa a Gandhi Közalapítványi Gimnáziumot és Kollégiumot, annak minden diákját és dolgozóját az intézmény FENNÁLLÁSÁNAK 15. ÉVÉBEN.

Karsai Richárd"

2009. június 8., hétfő

Boldog Születésnapot!

A tanév folyamán zajló ünnepségsorozat kiemelkedő eseménye volt a június 5-i ünnepély, és a 6-i szülők napja. Az ünnepi műsor keretén belül a diákság nevében Gurbács Gábor végzős diák mondott köszöntőt, és kívánt jó hangulatot az ünnephez.
Csovcsics Erika igazgató szépirodalmi igényességgel megírt, de lényegre törő beszédében megfogalmazta a 15 év eredményeit és értékeit, valamint röviden relflektált a kialakult helyzetre is. Vastapsot kapott. A külföldi partnerek személyesen mondták el illetve írásban küldték el köszöntőjüket. Mindannyian megköszönték Csovcsics Erika tízéves tevékenységét, külön kiemelve azt, hogy az intézményt a névadó Mahatma Gandhi, és az alapító-igazgató Bogdán János szellemiségében vezeti tovább. Végezetül Horváth Aladár, mint a Gandhi Közalapítvány kuratóriumának korábbi elnöke mondott rögtönzött beszédet. Az elmúlt tizenöt év elért eredményeinek felsorolása mellett kitért arra is, hogy a diákság jelen békés polgárjogi mozgalma, illetve ennek a mozgalomnak a célja teljes mértékben Gandhi és Bogdán János szellemiségében zajlik; továbbá hogy sem az iskolának, sem a jelenlegi kuratóriumnak nem szabad erről az útról letérnie. A hallgatóság egyetértését ismételten vastapssal fejezte ki.
Az ünnepély fényét a Gandhi Gimnázium kórusa emelte színvonalas műsorával. Utána a gimnázium szakköri életébe és más bemutató-foglalkozásokba pillanthattak be az érdeklődők.
A rendezvény díszvendégei (5-én) Ilija Jovanović, szerbiai származású, Bécsben élő roma költő, és (6-án) Rostás-Farkas György, magyarországi cigány író, költő, műfordító voltak.
Jó hangulatban telt másnap a szülők napja, ahova a volt gandhis diákok és a jelenlegi diákok szülei jöttek el nagy számban. Játszóház, hennafestés, régi házivideók vetítése és lovaskocsikázás voltak a nap folyamatos programjai. Műsort adott ismételten a Gandhi Gimnázium kórusa valamint a FUND Cigány Művészeti Iskola táncosai illetve meghívott vendégeik, és nagysikerű koncertet adott a Khamorro zenekar is.
A tízéves hagyománynak megfelelően a szülők főztek, több mint húsz bográcsban készültek a jobbnál-jobb ételek. Utána került sor a házi sütemények versenyére.
Gidáné Orsós Erzsébet (a kuratórium által tervezett új igazgató) csak a pénteki ünnepség első részén jelent meg, azonban nem köszöntötte az iskolát fennállásának 15. évfordulója alkalmából. Bár a pályázatában fontosnak tartotta a szükőkkel való közvetlen kapcsolattartást, a szombati szülők napjára mégsem jött el.

Az ünnepség egyik napján sem jelent meg sem Várnai Márton, a kuratórium elnöke, sem Simon Dezső, a kuratórium alelnöke aki egyben az iskolának gazdasági vezetője is. A jelenlegi kuratóriumból egyedül Labodáné Lakatos Szilvia vett részt az ünnepségen. (Mint ismeretes, ő a szavazáson nem támogatta Gidáné kinevezését.)

A közalapítvány alapítói közül viszont hosszabb-rövidebb ideig többen is megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Félhivatalos információk szerint az alapító tanács jelenleg a Gimnázium működtetésésével kapcsolatos stratégiát dolgoz ki, mely egyben megnyugtató megoldása lehet a kialakult helyzetnek.

Amint az már országosan is ismeretes, a kuratórium korábban egy hasonló stratégiát kívánt kidolgozni. Ebből a célból egy 800.000 forintba kerülő, háromnapos tréninget szerveztek Harkányban, de mint arra a kuratórium elnöke többször is utalt, az ő stratégiájuk mégsem született meg. A kuratórium szakmai alkalmatlanságát jelenleg az alapítói tanács igyekszik legjobb tudása és lekiismerete szerint pótolni.

2009. június 7., vasárnap

A Hírszerző tudósítása

Végre megszólal Várnai is. Kár, hogy mellébeszél.

Várnai Márton, mint a kuratórium elnöke, két irodát is fenntart: egyet a Gimnázium épületében, egyet pedig a belvárosban. Ennek ellenére egy játékteremben ad interjút. Nem túl elegáns. De nagyobb baj, hogy nem mond igazat.

Fájlalja, hogy az iskola nem követi nyomon a végzett diákok további sorsát. Ez nem igaz, mert követi. Csak mivel egy családias, kis létszámú intézményről van szó, a nyomonkövetés nem statisztikai eszközökkel történik, hanem a személyes kapcsolatokon keresztül.

Sőt, nem csak az iskola követi nyomon volt diákjait, hanem ők is nyomon követik a volt iskolájukban zajló eseményeket. Bizonyítja ezt a Gandhi honlapjának vendégkönyvében olvasható rengeteg bejegyzés, melyben a volt diákok tiltakoznak Várnai Márton személye és módszerei ellen. A június 6-i szülők napján sok egykori diák személyesen jelen volt. Egyikük a sajtó előtt olvasta fel tiltakozását Várnai ellen.

Amennyiben Várnai szeretné, hogy a nyomonkövetés nem csak informálisan, a személyes, baráti kapcsolatokon keresztül történjen, hanem hivatalosan is; ahhoz mint fenntartónak a kuratóriumnak kell megteremteni a szakmai és pénzügyi hátteret; és neki, mint a kuratórium elnökének kell megtenni az első lépést. Várnai semmi ilyet nem tett. Saját mulasztását másokon kéri számon. Gusztustalan!

2009. június 6., szombat

A RomNet információja

Június 4-én a RomNet független hírportál tudósít a Gandhiban kialakult helyzetről. Eddig ez a legátfogóbb és legrészletesebb beszámoló, mely az ügy kapcsán megjelent. Itt csak egy bekezdést idézünk a cikkből, mely egy lényeges információt tartalmaz:

"A RomNet úgy tudja, több alapító mellett az Országos Cigány Önkormányzat néhány képviselője és roma, nem roma értelmiségiek is Várnai Márton elmozdításán dolgoznak. Igaz, magának az OCÖ-nek nincs semmi beleszólása sem a gimnázium életébe, sem a kuratórium tagjainak, igazgatójának megválasztásba. Sokan úgy gondolják, ha elmozdítják Várnai Mártont, úgy talán megmentődik a szakmaiatlan vezetéstől és a további botrányoktól Magyarország első és egyetlen cigány gimnáziuma, a jövő cigány értelmiségi generáció kiképzőbázisa, akik jó eséllyel gátolják majd meg, hogy a jövőben hasonló körülmények között születhessen döntés a cigányság és gyermekeink jövőjéről. Mindezt a törvényesség és a jogszerűs talaján, ahogyan azt Várnai Márton állítja. Márcsak azért is, mert az intézmény honlapján a fórumozók és a diákok a kuratóriumi elnök érvényes erkölcsi bizonyítványának bemutatását követelik."

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

2009. június 2., kedd

Veszélyes fordulat ?!?

Az alábbi bejegyzést "Ügyész" jegyezte be a Gandhi vendégkönyvébe 2009-06-02 19:17-kor:

"Minden érintettnek! Tessék megkérdezni Várnai Mártontól, miért tárgyal titokban egy budapesti ingatlanközvetítő cég értékbecslőjével a gimnázium új épületéről? A kuratórium elnökeként netán el akarja adni? Jelzálogot bejegyeztetni? Hitelt felvenni?"

Cikkek a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben, tudósítás a Duna Televízióban és a RomNeten

"Kirúgták, mert nem cigány?
Ülősztrájkkal tiltakoznak a pécsi Gandhi gimnáziumban"

Ezzel a címmel közli írását a Népszabadság június 2-i száma. Egy részletet idézünk:

"- Ezért őszintén drukkolok a diákok által szervezett, de a szülők, pedagógusok és a helyi értelmiségiek által is támogatott "polgárjogi harc" sikeréhez, amelyet az igazgatónőjük megtartásáért indítottak a fiatalok. A Gandhi cigányok és nem cigányok közös iskolája, szabadelvű, nyitott szellemiségű. Függetlenségét eddig meg tudta őrizni, mert egyenlő távolságot tartott a korábbi OCÖ gyarmatosító szándékai és az állami beavatkozási kísérletek közt - mondja. Horváth Aladár hozzáteszi, hogy a haladó roma értelmiség Csovcsics Erika mellett áll, mert "az igazgatónő hiteles továbbvivője a Bogdán János szellemiségének és pedagógiai munkájának. - A méltatlan helyzet rendezése érdekében javaslom az alapítói közgyűlés mielőbbi összehívását, s felelős kuratóriumi vezetés kijelölését - mondja Horváth Aladár." (kiemelés tőlünk)

Az ügyről szűkszavúan, de ír a Magyar Nemzet is, valamint tudósított a Duna Televízió, és a független roma hírportál a RomNet is.

A cikkek, tudósítások linkjei a jobb oldali sávban megtalálhatók.

A diákok petíciója, 2009, június 2.

A diákok petíciója, 2009, június 2.